Őszi séták

Zuhogott az eső… A néni az eget kémlelte a buszmegállóból.

Hirtelen megszólalt: – Azt ígérték “indiai nyár” lesz, és tessék. Már megint nem találták el! Hol – mondja meg nekem – hol lát itt “indiai nyarat”?  – nézett rám, mintha tőlem várná a választ.

A néni jutott eszembe, miközben a fűben sütkéreztünk kint a réten. Itt van, gondoltam akkor, megérkezett a beígért napsütés… csak egy nap telt el azóta, mégis mintha a hűvös, nedves ősz eltűnt volna, hogy újra a meleg nyárnak adja át helyét. Vajon hol van most a néni, mit csinál? – gondolkodtam el egy pillanatra. Reméltem, hogy élvezi ő is, amíg lehet, az utolsó napsugarakat…

őzlábak a réten

Read Full Post »

Őszi éjjel izzik a galagonya…

Kislány koromban mély benyomást tett rám Weöres Sándor Galagonya című verse. Elképzeltem, ahogy izzik a ruhája és reszket. Aztán hirtelen lánnyá válik és sírni kezd. Fogalmam sem volt róla akkor még, mi is az a galagonya, mégis sajnáltam. Később kiderült persze, a vers azonban máig megőrzött valamit egykori titokzatosságából.

Lánykám ugyanolyan áhitattal hallgatta – mint én egykor – már egész csöpp korában, ha olvasgattam neki a verset. Akkor még nem, de most már nagyon is tudja mi az a galagonya, hiszen együtt gyűjtögettük a bogyókat!

Néha eszébe jutnak a sorok, fennhangon mondani kezdi:

Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.

Zúg a tüske,

szél szalad ide-oda,

reszket a galagonya

magába.

Hogyha a Hold rá

fátylat ereszt:

lánnyá válik,

sírni kezd.

Őszi éjjel

izzik a galagonya

izzik a galagonya

ruhája.

Én közben előkészítem a hozzávalókat:

hozzávalók

Read Full Post »