Kislány koromban mély benyomást tett rám Weöres Sándor Galagonya című verse. Elképzeltem, ahogy izzik a ruhája és reszket. Aztán hirtelen lánnyá válik és sírni kezd. Fogalmam sem volt róla akkor még, mi is az a galagonya, mégis sajnáltam. Később kiderült persze, a vers azonban máig megőrzött valamit egykori titokzatosságából.
Lánykám ugyanolyan áhitattal hallgatta – mint én egykor – már egész csöpp korában, ha olvasgattam neki a verset. Akkor még nem, de most már nagyon is tudja mi az a galagonya, hiszen együtt gyűjtögettük a bogyókat!
Néha eszébe jutnak a sorok, fennhangon mondani kezdi:
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Zúg a tüske,
szél szalad ide-oda,
reszket a galagonya
magába.
Hogyha a Hold rá
fátylat ereszt:
lánnyá válik,
sírni kezd.
Őszi éjjel
izzik a galagonya
izzik a galagonya
ruhája.
Én közben előkészítem a hozzávalókat:
hozzávalók
(tovább…)
Read Full Post »